Az idei év adventjében úgy érzem, mindannyiunknak szüksége van arra, hogy el tudja képzelni: csodák valóban történnek. Ezért osztom meg ezt a néhány csodamesét, amelyek valóban megtörtént, igaz eseményekről, történetekről, apróbb-nagyobb csodákról, és a létező angyali dimenzióról szólnak. Klienseim, barátaim, családtagjaim angyali történetei. Igaz Örömmesék a körülöttünk suhogó angyalszárnyakról, amelyeket nagy bánatunkban és hajszolt életükben hajlamosak vagyunk véletlennek látni vagy észre semmi venni.
Hozzanak reményt, örömet, mosolygást az adventi időszakban Nektek is!
Örömmese No.1.
A királyfi, akiből sosem lett katona
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi. Lovagi tornában ugyan jó volt, de nem nagyon szerette fitogtatni az erejét. Hogy, hogy nem, akkoriban az volt a szokás Bergengóciában, ahol a királyfi lakott, hogy a 19 éves fiúknak kötelezően katonának kellett állniuk, akkor is, ha egyetemre jelentkeztek. Egy év katonaság, hogy megacélosodjon a jellemük, az izmaik – mondták azok, akik szerették a vasszigort. A fiú azonban mindent szeretett, csak a vasszigort nem. Nem ő volt az egyetlen, aki kereste a lehetőséget, hogy orvosi indokkal felmentést kaphasson a katonai szolgálat alól – azonban ismerős ide, ismerős oda, nem sikerült. Szomorúan elment hát a sorozóbizottság elé, ahol látták, hogy milyen ügyes és erős – határőrnek fogják beosztani, mondták. Ez ijesztő ítélet volt, mert a határőrök a szülővárosuktól mindig messzire kerültek.
– Várja akkor az értesítőt, fiatalember, hogy hová és mikor kell bevonulnia! – mondták szigorúan a bizottságban. És a királyfi bizony fogvacogva várta, csak várta az értesítőt.
Hanem a sors úgy hozta, hogy éppen akkor költözött a Honvédelmi Minisztérium az egyik épületből a másikba. Akkoriban még nem volt számítógép, Excel-tábla, a sorkatonák adatait kartonokon őrizték. Trehányul pakolták a kiskocsira a dobozokat, és az egyik doboz valahol útközben lecsúszott a tetejéről, szétszóródott, a papírlapokat ezerfelé vitte a szél. Szálltak a lapok, suhogtak, mint az angyalok szárnyai. Vakarta a fejét a szállító, de összeszedni csak nem tudta újra mind a doboz tartalmát. És a királyfi – néhány hasonlóan szél-elfútta társával együtt – csak várta, várta a behívóját, ami soha nem érkezett meg.
Mikor Bergengóciából Hencidaföld lett, csak akkor derült ki, hogy nem is léteznek az ő katonai kartonjai, „bizonyára elvesztek” – mondták. De a királyfi tudta, hogy angyalok jártak közben az érdekében, és csakis ezért lett néhány kivétel, aki azokban a nehéz bergengóc időben sem volt katona, amikor minden királyfi katona lett Bergengóciában – köszönet a szélnek és a széllel szálló angyaloknak. Ha a fiú a behívóját megkapta volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Szilágyi Kati asztrológus meséje
A meséhez tartozó kép valójában egy csodás műalkotás, Paul Cocksedge Bourrasque installációja, melyet a Lyon városában évente megrendezésre kerülő Fényfesztiválra készített. A „papírlapok” világítanak.